A Délvidék

A mai Vajdaság, illetve a történelmi Délvidék nem csak a Kárpát-medencében képvisel különleges nemzeti, történelmi és kulturális sokszínűséget, hanem a soknemzetiségű Európában is kuriózumnak számít. Nemzetek jöttek és mentek, letelepedtek és elűzettek. A balsors néha nem könyörült sem magyaron, sem szerben, sem máson ezen a tájon, ám az egyszerű ember mindig barátja maradt a szomszédjának. Így lett naggyá ez a talpalatnyi föld, amely zugaiban az idős nénik és bácsik több nyelvet beszélnek, mint a legtöbb európai parlamenti képviselő.

Kísérletet teszünk vonzóvá tenni a Délvidéket a magyarországi utazók számára, jöjjenek el, ismerjék meg szülőföldünk valódi arcát és vigyék hírét az itteni vendégszeretetnek. Ugyanakkor a vajdasági embernek is látnia kell, mennyi verejték, hősiesség és furfang írta őseink történetét, melyet örökül kaptunk tőlük.

Ismerjük meg együtt a Délvidék múltját és jelenét! Oldalainkon a történelmi Délvidék ma Szerbiához tartozó vidékét mutatjuk be, így nem térünk ki a romániai Bánság, a horvátországi Drávaszög vagy éppen a Muravidék tárgyalására. Kitérünk viszont Belgrád és az Al-Duna vadregényes tájainak bemutatására, amely e csodás vidék lezárásának tekinthető. A rengeteg magyar emlék mellett bemutatjuk a Tarcal-hegység pravoszláv kolostorainak sorát is. És végül megismerjük a Vajdaság elragadó ízvilágát, amelyet az itt élő nemzetek hagyományos gasztronómiája gyúrt ínycsiklandó egésszé.

A Délvidék történelme a török korban

A Délvidék történelmét az ezer éven áll fennálló történelmi Magyarország formálta. A honfoglalás korában ez a vidék a frank, a bizánci és az időnként megerősödő bolgár birodalom részét, illetve végvidékét képezte. Az államalapítás során a Délvidék saját vármegye rendszerrel lett gazdagabb, amely képes volt hatékonyabban segíteni az itt élők életét, valamint szolgálni a védelmüket.

A Délvidék első aranykora a 14. században érkezett el, amikor Szerém vármegye, illetve a Duna–Tisza köze az egész királyság legfejlettebb régiójává lépett elő. Akkoriban a terület még gyakorlatilag színmagyar volt; 12 vár, 28 város és 529 kisebb település állott, 8 apátsággal és prépostsággal.

Nem csak gazdasági értelemben, de a szellemi értékek tekintetében is kimagaslóvá vált ez a tájegység. Szárnyakat bontott a humanizmus, elterjedt a huszitizmus és a mai Szerémségben készült a biblia első magyar fordítása is; ezt ma huszita bibliaként emlegetjük.

A szerbek észak felé menekülése ekkoriban kezdődött. A kiszolgáltatott szerb lakosság lélek vesztve menekült a török hódítás elől. Ekkoriban jelentősen megváltozott a Szerémség etnikai összetétele. A Dózsa-féle parasztfelkelés után elpusztuló erődítmények nem voltak képesek sem az oszmán hódítással szembenézni, sem a belső szerb ellentéteket orvosolni. A vesztes mohácsi csata után a törökkel lepaktált szerb-bosnyák-albán csapatok gyilkolták az őslakosságot. A déli országrész teljes leigázása majd csak 1543-ban történt meg, Buda bevétele által.

A 14. századtól gyakorlatilag folyamatos volt a lakosság etnikai összetételének megváltozása. A Délvidékre továbbra is érkeztek szerbek, albánok és románok is.

A Duna–Tisza köze a zentai csata, illetve a karlócai béke után szabadulhatott fel, de a bánsági területek még több évtizedig török uralom alá tartoztak. A Balkánt felszabadító seregekhez időközben csatlakoztak a szerbek, akik a déli területeken akkoriban kimagasló közösségi jogokat kaptak. A Bécsből irányított szerb határőrvidék nem csak a birodalom védelmében, hanem a magyar szabadságküzdelmek leverésében is szerepet vállalt. Ennek, illetve a pestisnek következtében a Szeged-Szabadka-Zombor vonaltól délre fekvő területek ismét elnéptelenedtek.