Délvidéki elsők

A Délvidék történelmét lapozgatva megbizonyosodhatunk róla, hogy ez a vidék nem csak szűkebb pátriánk, hanem a történelmi Magyarország és olykor a világ számára is gazdag hagyatékot nyújtott. Gondoljunk csak a Tarcal-hegység mindazon szőlőfajtáira, amelyek a magyar és európai borászat meghatározó borainak alapanyagává váltak vagy gondoljunk a zentai csatára, amely megvédte a keresztény Európát a pusztulástól.

A miénk Európa két legnagyobb sivataga és itt a földben a só is megterem. Derék hazafiak, neves művészek, színészek, ismert írók és költők, kivételes tudósok születtek a Délvidéken, akikre büszkék lehetünk.

Néhány tekintetben elsők lehettünk. S hogy mindezek dicsők vagy elmarasztalandók, kiderül.

A 15. század első felében a Délvidéken elkészült a biblia első magyar nyelvű fordítása. A fordítás Pécsi Tamás kamanci oltáros pap és Újlaki Bálint belcsényi plébános munkája volt, akik a prágai egyetemen tanulva sajátították el Husz János tanait. 1439-ben az eretneküldöző Marchiai Jakab ferences inkvizítor elől kénytelenek voltak Moldvába menekülni, ahol két évvel később befejezték művüket. A ferencesek itt is rájuk találtak, a fordítást elkobozták, de szerencsére nem semmisítették meg azonnal. Ugyan néhány évtizeddel később az eredeti fordítás elpusztult, de a huszita biblia másolt anyagai fennmaradtak a Bécsi-kódex, a Müncheni-kódex és az Apor-kódex lapjain.
A Délvidék a világi érdemek magasra emelésében is élen járt. Palicson már a modern kori olimpiai játékok előtt mintegy másfél évtizeddel sportversenyeket rendeztek, melyen Európa legjobb sportolói mérték össze rátermettségüket. Vermes Lajos, az akkor alig 20 éves sportrajongó fáradhatatlan munkával és szenvedéllyel szervezte a rendszeresen megrendezett Palicsi Olimpiai Játékokat. Vermes a családi vagyon felhasználásával megépítette a később Bagolyvárként elhíresült gyönyörű szecessziós épületet, amelyben a Palicsra érkező sportolókat szállásolták el. A sporttörténet ezt az épületet tekinti a világ első olimpiai falujának. A Palicsi Játékok több évtizedes sikerének csak az első világháború vetett véget.

Ám az első világháború is meghozta az elsőséget a Délvidék életébe, ugyanis Zimonynál dördült el az első világháború első puskalövése. A Monarchia hadüzenetét követően a pattanásig feszült helyzetben a szerbek felrobbantották a Száván átívelő vasúti hidat és tűzharc alakult ki, melynek első áldozata a 68. Jászkun gyalogezred egyik abádszalóki gyalogos katonája lett. Ezzel a tűzharccal kezdetét vette a világtörténelem egyik legsötétebb háborúja, melynek áldozatai száma elérte a 15 milliót.

A Délvidéken született és élte életének jelentős hányadát a világ első terroristájaként emlegetett Matuska Szilveszter. A főhadnagyi rangot, ezüst vitézségi érmet és bronz katonai érdemérmet is magának tudó Matuska a világháború után visszatért szülőfalujába, Csantavérre, ahol tanítói állást töltött be. 1931. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjjel 0 óra 20 perckor felrobbantotta a biatorbágyi vasúti viaduktot, amely 22 halálos áldozatot követelt. Az akkor már Bécsben élő Matuskát a tettéért az osztrák bíróság 6 évi börtönbüntetésre, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte. Mivel Ausztria nem alkalmazott halálbüntetést, büntetésének letöltése után életfogytiglani fegyházra ítélték, amelyet Vácon töltött. 1944 végén, amikor az orosz csapatok Vácra érkeztek, a börtön több órára felügyelet nélkül maradt, Matuska Szilveszter ezt kihasználva megszökött és örökre eltűnt.

S ha délvidéki elsőkről beszélünk, hogyan ne jutna eszünkbe Damjanich szavai? A kilenc kötél általi halálra ítélt vértanú között Damjanich Jánosra utolsó előttiként került sor. Ekkor hangzottak el legendává vált szavai: „Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam.