Gerebenc

Gerebenc nevét 1341-ben említette először oklevél, 1390-ben pedig már várát is megemlítették. A település a középkorban Krassó vármegyéhez tartozott.

Az 1600-as években valószínűleg elpusztult, mert az 1690-1700. közötti összeírásban azonban nem fordult elő.

Jellegzetes táj

Jellegzetes táj (Fotó: popzeljko, Panoramio)

Az 1717. évi kamarai jegyzékben Krebanak néven jegyezték fel, 28 házzal. Neve szerepelt a Mercy-féle térképen is Grebenitz alakban. 1770-ben a német-illyr határőrezred területéhez csatolták; az ezred kettéválása után, Grebenácz néven a német határőrezredél maradt, majd ésőbb az illyr-bánsági Határőrvidékhez tartozott, majd 1873-ban Temes vármegyéhez csatolták.

Gerebenc határának egyik dűlőjét még az 1900-as évek elején is Kisvárnak, a másikat Nagyvárnak nevezték; az utóbbinak a helyén lehetett az a vár, a melyről az 1390. évi oklevél megemlékezik.

1910-ben 2443 lakosából 20 magyar, 2292 román, 66 szerb volt. Ebből 50 római katolikus, 2336 görögkeleti ortodox volt. A trianoni békeszerződés előtt Temes vármegye Fehértemplomi járásához tartozott.


Gerebenc térképe

A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.

Creative Commons Licenc

Jelen oldal szöveges tartalmának forrása a Wikipédia.