Hajdújárás

Hajdújárás a Ludasi-tó felső nyugati oldalán elhelyezkedő falu.

A 20. század legelején a mórahalmi, átokházi, csorvai, nagyszéksósi szegényparasztság köreiből kerültek ki azok a telepesek, akik a homokos területen felvirágoztatták a szőlő- és gyümölcstermesztés kultúráját. 1935-ben a lakosságnak sajnos el kellett hagynia otthonát, ugyanis a parcellák használatára vonatkozó örökszerződésüket a szabadkai nacionalista vezetés semmissé nyilvánította, így megfosztva őket földjüktől és megélhetésüktől. 300 magyar család távozott Hajdújárásról, de többségük a következő években visszaszivárgott.

A katolikus templomot 1936-ban építették Keresztelő Szent János tiszteletére. A templom telkét a Dalmáciából idetelepült Borkovič családnak köszönhette a falu, de engedélyt nem kaptak a templom felépítésére. Így a telken egy magtárat emeltek, amelyben megtarthatták istentiszteleteiket. Miután az engedély is megérkezett Isten házának építésére, az épület tornyot és harangot is kapott.

Az Ingusz kastély

Ingusz kastély

Ingusz kastély (Fotó: Molnár Zoltán, Forrás: Panoramio)


Hajdújárás mesés látnivalója lehetne az egykoron mesés szépségű Ingusz kastély, amely mai állapotában sajnos elszomorító látvány. A kastélyt Ingusz Lipót, gazdag zsidó szőlősgazda és borkereskedő építette 1910-ben. Fénykorában a kastély csodálatos látványt nyújtott. Hatalmas ablakok szűrték át a napfényt, a tágas szobákat többlépcsős feljárók kötötték össze, a tetőszerkezetet pedig tornyok tették ékessé. De az 1944-es események az Ingusz családod sem kímélték, munkatáborba hurcolták őket, ahonnan csak Ingusz Jóska tért vissza. A későbbiekben partizáncsapatok szállása lett és ettől fogva megkezdődik a kastély hanyatlása. Noha ma már magántulajdon, sajnos nem történt meg az épület helyreállítása.

Hajdújárási erdő és tőzegbánya

Hajdújárástól északnyugatra a radonováci erdőktől keletre a Kőrös-ér mentén nőnek a hajdújárási erdő fái. Eredetileg az 1820-as nagy erdőtelepítései során keletkezett. Ma már a védett területek közé tartozik. A közeli lakosság kedvelt pihenőhelye. Az egykori tőzegbányát ma már halban gazdag tóként kell említeni. Miután kifogytak a bánya tartalékai, magára hagyták és idővel a gödör megtelt vízzel. 2000-ben kitisztították a medrét és halakat telepítettek bele. Az utóbbi években nemzetközi sporthorgász versenynek is otthont adott. A maratoni 72 órás versenyt a nyertes 400 kg zsákmánnyal nyerte. A legnagyobb példány 22 kilogrammos volt.


Hajdújárás térképe

loading map - please wait...

HAJDÚJÁRÁS: 46.087722, 19.848212
Ingusz kastély: 46.117811, 19.809333
marker icon
HAJDÚJÁRÁS
Hajdújárás (szerbül, horvátul, bunyevácul: Hajdukovo)
marker icon
Ingusz kastély
Hajdújárás mesés látnivalója lehetne az egykoron mesés szépségű Ingusz kastély, amely mai állapotában sajnos elszomorító látvány.