Királyhalom

Királyhalom (másként Királyhalma vagy régebbi hivatalos nevén Bácsszőlős, szerbül: Бачки Виногради / Bački Vinogradi) falu Szerbiában, a Vajdaság Észak-bácskai körzetében, Szabadka községben, a magyar határtól néhány kilométerre. A települést kialakulásakor rövid ideig Rúzsaháza néven is emlegették, egy Rózsa nevezetű zsidó vállalkozó, Ormódi Béla embere után, aki a Kárász-család birtokában lévő homokpuszta egy részét megvásárolta és parcelláztatta. 1946-ig Királyhalom vagy Királyhalma, majd Bácsszőlős.

Templom

Templom (Fotó: dragon83, Panoramio)

Ma jelenleg 2044 lakosa van a településnek, ezek közül 1675 felnőtt lakos, és az átlagos életkor 41,7 év (39,8 a férfiaknál és 43,5 a nőknél). A faluban 774 háztartás van, és a létszám háztartásonként 2,63.

A település nevének eredetéhez nagyban hozzájárult a vasútállomás. 1890 márciusában a Palics és Horgos közötti vasúti pályaszakon álló 113-as számú őrházat vasúti megállóvá nyilvánították és Királyhalomnak nevezték el , mivel Ferenc József császár itt tartott pihenőt 1883 októberében , amikor Szegedre látogatott. 1902-ben épült fel a Nagyiskola. A Kladek-házban is megindult a tanítás. A mostani iskola 1963-ban épült , majd 2002-ben új tornateremmel bővült. Ez utóbbi sok kikapcsolódási lehetőséget nyújt Királyhalom lakosságának. A Jézus Szíve templom építését 1938-ban kezdték meg, melyet 1940-ben szentelt fel Budánovich püspök. Pihenőhelyként szolgál a Halastó, melyet 2002-ben megalakult Csuka Sporthorgász Szövetkezet létesített a régi homokbányából. Nagyon szép kirándulóhelyként szolgál a Szelevényi erdő , ahol megtekinthető Rózsa Sándornak , a híres csárdája illetve megtalálható itt a védett árvalányhaj is. A település két nagy rendezvénye a májusban tartandó Falunap és az augusztusban utolsó vasárnapján szervezett Szamárverseny.

Tavacska

Tavacska (Fotó: milos|0|4|0|8|, Panoramio)

Királyhalom térkép

loading map - please wait...

KIRÁLYHALOM: 46.133333, 19.866667
marker icon
KIRÁLYHALOM
Királyhalom, másként Bácsszőlős (szerbül: Bački Vinogradi)

A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.

Creative Commons Licenc

Jelen oldal szöveges tartalmának forrása a Wikipédia.