Pannónia

Pannónia egykor Európa legszebb falujának számított, s ezt a címet Hollandiában 1968-ban kapta meg.

Az addigi grófi birtokon, 1947-ben megalakult a Pannónia Mezőgazdasági–Idegenforgalmi Kombinát, mint tartományi szarvasmarha-nemesítő telep, majd mint méntelep. Az első és második agrárreform után, az elmenekült földbirtokosok által hátrahagyott, 4000 hektáros földterület teljesen elhanyagolt állapotban volt, a földek hozama csekély szinten maradt. Az 1957. és 1959. közötti időszakban azonban biztosították a legszükségesebb szakképzett személyzetet, gépesítést, kiépült a Bajsát Pannóniával összekötő kövesút és bevezették a villanyáramot. Felépült a kultúrotthon, az elemi iskola épülete, boltok nyíltak a dolgozók és a helyi lakosság ellátására. 1965-ig több mint 20 lakás épült, s átadták a postahivatalt és az orvosi rendelőt is. Ekkor a mezőgazdaság mellett az idegenforgalom is fellendült, ezért Pannónia az akkori Jugoszlávia határain kívül is ismertté vált. 1969-ben elnyerte a Jugoszlávia Tekintélyes Mezőgazdasági Birtoka címet.

A helyi közösség orvosi rendelővel és rendszeres orvosi szolgálattal, postahivatallal, közösségi házzal, helyi irodával rendelkezik. Területén központi szennyvízcsatorna-hálózat üzemel. 2006 folyamán megtörtént a közvilágítás felújítása, illetve a higanyégők nátriumos égőkre való cseréje.

Kastélya 1846-ban épült és a Pannóniára látogatók kedvenc úticélja. A néhai grófi nyaraló megtartotta az elmúlt időkből örökölt vonzerejét, ugyanakkor a korszerű idegenforgalmi követelményekhez is alkalmazkodott. Korhű bútorzattal és fali díszítésekkel rendelkezik, ezért nem mindennapi hangulatú beltere van.

Ma is sok indok szól a Pannóniára látogatás mellett, mert a település a szélesebb vidék legszebb faluja, rendezett parkkal, tökéletesen tiszta levegőjű, a forró nyári napokban kellemes árnyékot nyújtó erdővel.

Pannónia parkja

A park és az erdő körülbelül 115 hektáron terül el, s Pannónia felbecsülhetetlen értékét képezi, ezért 1974-től állami védelem alatt áll. A faállomány legnagyobb számban képviselt fajai a következőek: jávor, akác, platán, nyír, ezenkívül díszcserjék, valamint lucfenyő, erdei fenyő és cédrus. Külön figyelmet szentelnek az igen régi egyedeknek mint például az amerikai fehér nyárfa, a vadgesztenye, a platánok, és a gingko biloba, mely igen ritka, kétlaki, négy évtizedet átélt növény. A park és az erdő Pannóniával majdnem két évszázada együtt fejlődik, ezért a Pannónián tett látogatás különleges, látványbeli szembesülés a történelemmel.

Pannónia térképe

loading map - please wait...

PANNÓNIA: 45.751105, 19.520928
marker icon
PANNÓNIA
Pannónia (szerbül: Panonija)

A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.

Creative Commons Licenc

Jelen oldal szöveges tartalmának forrása a Wikipédia.