Szaján

Szaján nagy valószínűséggel az 1255-ben Bodrog megyében birtokos Zeyhan kun herceg nevét viseli. A falu nevének értelmezéséről különböző vélemények vannak. Oklevélben a települést 1449-ben Zayan névalakban említik először.

Nagy-Balogh kastély

Nagy-Balogh kastély (Fotó: Zoltan Molnar, Panoramio)

A környéken található pogány kori halmok valószínűsítik, hogy Szaján mai területén már az ókorban is laktak emberek. Tény, hogy a 19. század első éveiben, építkezések alkalmával faragott kőből szerkesztett épületalapokat, a római korból származó arany- és ezüstérmeket, illetve az első magyar királyok idejéből eredő érmeket találtak. E tények arra engednek következtetni, hogy nemcsak lakott volt a terület, de igen jeles település állhatott itt. A falu a középkorban virágzó, magyarok lakta helység.

1550-es évek elején Nagykikinda behódolt a töröknek, ekkor Szaján, több községgel együtt, elpusztult, de a település népének egy része Szeged környékére húzódott. 1660-as évek nagy tatárdúlásakor a felégetett Szaján lakosait Szeged és Tiszahegyes fogadta be.

Híd a DTD-csatornán

Híd a DTD-csatornán (Fotó: angela77, Panoramio)

A zentai csata (1697) után a Temesvár felé menekülő II. Musztafa szultán ismét felégette Szajánt és a környező falvakat. A község mai területe teljesen elnéptelenedett.

A török kiűzése (Pozsareváci béke, 1718. július 21.) után kamarai birtok lett a vidék. 1718-ban a nagybecskereki tiszttartóság már pusztaként adta bérbe a volt-falu földjét. A temesvári királyi kamarai adminisztráció a zágrábi püspöknek adta cserébe annak horvátországi birtokaiért, amelyek a határőrvidékbe estek, és a katonai kincstárnak szüksége volt rájuk. A püspök azonban később lemondott a birtokról.

1798-ban a bars vármegyei Tajnay családból Tajnay János és Antal köznemesek vásárolták meg, Tiszahegyes területével együtt, a 9500 kat. hold kiterjedésű birtokot. A leírások szerint a község határa:

A 18. században „…még vízzel körülvett hely volt. Az öregek szerint, (kik a telepítéskor már mint 10–12 éves gyerekek jöttek Szajánra) kezdetben néhány rabló lakott a víz nem lepte helyen, a kik a szomszéd községekbe jártak rabolni. Egy ízben azonban a rablott jószágokon nem tudtak megosztozkodni, a csalót felkötötték és szétszélyedtek. Mikor a víz elapadt, Szején (Padé… anyakönyvében ezen a néven fordul elő) földes ura: Tajnai János [helyesen: Tajnai Tajnay János] betelepítette Szeged népével. A megszállás ideje 1806-ra tehető. A szájhagyomány és a település korában már élők bizonyságtételük szerint Szaján lakosainak a legnagyobb része Szeged tanyáiról származott. Legtöbben jöttek Hantháza, vagy mint ők mondják: Hontháza környékéről, kevesebben a városból: Szegedről, hol számos családnak ma is [1880-as évek eleje] él ismerős rokona, kivel most is összeköttetésben van. Rokonaikat leginkább, ha Szegedre búcsúra (augusztus 5.) mennek, szokták meglátogatni.

A 18/19. század fordulóján történt Szaján újra telepítése. 1805/1806-ban telepített Tajnay János földbirtokos Szeged környékéről – tanyákról –, továbbá az algyői uradalomhoz tartozó Hantháza kertészségéből 800 katolikus lelket. Ekkor települtek dohánytermesztők (gányók) is a faluba. 1816-ban az árvizekben elpusztult Szeged-közeli Vedresháza kertészei ugyancsak hozzájuk csatlakoztak. A magyarok Bánságba telepítését a nemzetiségiektől eltérően csak kis részben a kincstár, nagyobb részt a földesurak szervezték. Tajnay János, majd fia, ifj. Tajnay János virágzó gazdaságot teremtett a községben, a környéken. A Szaján–Tiszahegyesi gazdaság a Tajnay uraság „fontosságu gazdasága, szép épületjei, híres ménese, gulyája… Az itt készitetni szokott sajt jóságáról nevezetes.” A család azonban nem Torontál vármegye területén lakott, hanem a Bars vármegyei Tajna községben élt, ott volt a család kastélya is.

1849 januárjában – a „szaladás idején” – a délről fölvonuló szerb szabadcsapatok négy ház kivételével fölégették Szajánt, a zsúpfödeles templomával és két iskolájával együtt. Az akkori plébános bölcs utasítására a lakosságnak két nappal korábban sikerült elmenekülnie Szegedre és Tiszahegyesre, majd a szabadságharc sikeres tavaszi hadjárata után visszatértek a fölperzselt faluba, és romjaiból újjáépítették és terebélyesítették Szajánt. Nagyobb, de még mindig zsúptetős templomot és iskolát építettek.

Templom

Templom (Fotó: Nagy F., Panoramio)

Az 1848/1849-es harcok idején megfogyatkozott lakosság pótlására a Tajnay család 1851-ben közvetlen Szaján mellett, a falutól északkeletre különálló községet alapított. A telepítési hirdetményre kizárólag bánáti svábok jelentkeztek. A sváb telepeseknek három hosszanti és egy keresztutcás kis falu épült, közepén kis teret is kialakítottak (Kis vagy Külső Szaján). ifj. Tajnay Jánosné Jeszenszky Vilma után a település neve Wilhelminfeld, magyarul Vilmatér lett. A szajáni magyarok Milhernek emlegették. – A vilmatéri svábok nem tudtak megmaradni a gyenge minőségű, vízjárta szajáni földeken, és néhány év múltán egy éjszaka elköltöztek. Évtizedekig emlegették a szajániak: a svábok éjjel elszéledtek a faluból, lámpáikat égve hagyták, hogy megtévesszék a földesurat. „Vígan jöttek, sírva mentek, s népünk ma is ott van.” – Wilhelminfeldet 1883-ban Szajánnal egyesítették.

Szaján térképe

A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.

Creative Commons Licenc

Jelen oldal szöveges tartalmának forrása a Wikipédia.