Titel

Titel a Titeli-fennsík lábánál fekszik Bácska délkeleti csücskében, a Tisza jobb partján. A várossal átellenben, a bánáti oldalon ömlik a Béga a Tiszába, pár km-re délre pedig a Tisza torkollik a Dunába.

Neve a török Tört-al (= négy vidék ura) személynévből származik.

Titel története

1077-ben Tytul néven említik először. 1077. és 1095. között Szent László király és öccse, Lambert herceg káptalant alapított itt, melyet gazdagon ellátott adományokkal is. Az alapító Lambert herceget később itt a prépostságban temették el.

Az egyház prépostjai, kanonokjai királyi kegyuraságukból következően többször viselték a királyi, jegyzői, kápláni, kancellári, alkancellári tisztet. Káptalanja pedig Bács, Keve és Szerém megyére kiterjedő hiteleshelyi működést folytatott.

Titel városa már a 12. században jelentős hely volt. 1164-ben Mánuel császár is magyarországi hadjáratakor Titel mellett ütött tábort. A 12. században Titel egyrésze királyi adományozás útján halastavaival, nádasaival, földjeivel és a hegy felével a szávaszentdemeteri görög monostor birtokába jutott, s ezzel együtt III. Béla 1193-1196. között a jeruzsálemi Szent Theodisius monostornak adta, az adományt a pápa is megerősítette.

1233-ban II. András a káptalannak 3000 kősó megtartását engedélyezte. A pápai tizedjegyzék szerint 1332-1337. között a káptalan 36 márka pápai tizedet fizetett. Várát 1500. körül Bakócz Tamás megerősíttette. A török időkben közigazgatási központ, 1688-ban Caprara császári tábornok hadai foglalták vissza, majd többször cserélt gazdát.

1694-ben Ali basa seregét még sikerrel verte vissza, 1697. őszén azonban elfoglalta a török. Határőrvidéki sajkásközpont, 1849-ben Perczel hiába ostromolta. Az ostromok alatt a vár elpusztult, ma már nyoma sincs.

1910-ben 5792 lakosából 1858 magyar, 1163 német, 2413 szerb volt. Ebből 2479 római katolikus, 723 evangélikus, 2353 görögkeleti ortodox volt. A trianoni békeszerződés előtt Bács-Bodrog vármegye Titeli járásához tartozott.

Titel térképe

loading map - please wait...

TITEL: 45.203611, 20.290000
marker icon
TITEL
Titel (szerbül Titel, németül Titel vagy Theisshügel, latinul Titulium)

A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.

Creative Commons Licenc

Jelen oldal szöveges tartalmának forrása a Wikipédia.