Végszentmihály

Végszentmihály már a középkorban is fennállt, Szent-Mihály néven, mely azonban a török hódoltság alatt elpusztult. Az egykori Szent-Mihály a mai községtől északra feküdt, nyomai még ma is kivehetők.

Vihar

Vihar kél Végszentmihály mellett (Fotó: marin_mohan, Panoramio)

Gróf Mercy 1723-1725-ös térképén St. Mihall alakban, a verseczi kerületben, lakatlan helyként volt feltüntetve. Az 1761. évi katonai térképen St. Miskol néven szerepelt; ekkor már lakott helység volt és a verseczi kerülethez tartozott.

Később, 1768-1773. között a Határőrvidékhez, majd 1872-ben pedig Torontál vármegyéhez csatolták. 1872-től 1882-ig szinte évente árvíz pusztította a határát. A végszentmihályi és az alibunári határok között vonul végig az egykori római sánc.

Végszentmihály

Végszentmihályi séta (Fotó: marin_mohan, Panoramio)

1910-ben 4095 lakosából 17 magyar, 28 német, 3992 román volt. Ebből 40 római katolikus, 3899 görögkeleti ortodox volt. A trianoni békeszerződés előtt Torontál vármegye Alibunári járásához tartozott.


Végszentmihály térképe

A Panoramio által rendelkezésre bocsátott fotókra a tulajdonosaik szerzői jogai érvényesek.

Creative Commons Licenc

Jelen oldal szöveges tartalmának forrása a Wikipédia.